Vadon (Mindenkiben a legmélyebben)


Hív az a vadon, engedjetek szabadon.
Elegem van ebből az életből, és én feladom!
A kíváncsi szemek a ketrecen át néznek,
és nem kerekedtem felül még azon a tudaton, ami a lényeg,
hogy élek, és elegem van abból,
hogy nem egyformán „húzhatunk a fekete kalapból”!
Pezsdül a vérem, és érzem, ha nézem,
hogy nálam a szabadság valami vadság!

Refrén

Éjszaka szabadon csüngök a szavadon,
ez a vágyam, és akarom!
Nálam az ösztön nem a látszat! A dzsungel, a vadon, bennem az állat!
Mindig a tűz, ami tőled elűz, lángol a lelkem, hiába fűz!
Mert léted a félsz és gyáván kérsz, a ketrec az otthonod, ahol élsz!

Hív az a vadon, engedjetek szabadon.
Nem bírok a szenvedéllyel és én sose tagadom,
hogy várom az időt, a jövőt, és ma bánom,
a szívemet a tűz melegíti ha fázom,
mert mindig a vágy hajt, és az is, ami néha,
hogy ne legyek senki markában tehetetlen préda!
Még élem a végzetem – lehetetlen álom - ,
és félek, megöregedve, majd a múltam magyarázom!

Refrén

Hív az a vadon, engedjetek szabadon,
átugornom kellene már, azokon a falakon,
ahol az életemben a szabadságom várom,
hát én vagyok a tigris, az ösvényt járom,
és élek a csillagok alatt, ahogy élek,
és nincs az a vadász a földön, akitől én félek!
Hát éled a szél, az erdő mesél,
és te vagy az a ragadozó, aki bennem él!

Refrén



Hív az a vadon, engedjetek szabadon!
Tombol a nép, és nincsen itt ma nyugalom,
és forognak a fények, az éjszakai lények,
és nem érdekel senkit már, hogy mások hogyan néznek,
hát nálad is ember, tudom neked, ez kell!
Remélem a tömegben is akad aki rap-el,
és pezsdül a vérem, és érzem ha nézem,
hogy nálam a szabadság valami vadság!

Refrén