|
Vissza a sorba
(zene: Varga Gábor, Kothencz János, Bíró István
dalszöveg: Kothencz Janos, Varga Gábor, Bíró István)
Téli napon, mikor megszülettem
még három hónapot sem töltöttem,
ott láttak meg az emberek az utcán
és szörnyülködtek a családom „cuccán".
Mert nem volt semmim látták, hogy beteg
a gyermek, éhes és sír, hát kezek
fogták a kezem és elvittek onnan
arra a helyre, nem tudom, hogy mondjam:
árvaház, vagy nevelőotthon,
akárminek titulálom, el nem rontom.
Mert nem volt áldás, amit akkor láttam,
ahogy járni tudtam a sarokban álltam.
Hat évesen már le voltam törve,
szomorúan néztem a fekete földre,
és nem nyújtott vigaszt semmi egészen,
csak bámultam kifele a kerítésen.
Láttam egy nénit, rám néz, és ezután
azt mondtam neki, biztos Te vagy az én anyukám.
Elvitt magával egy gyönyörű házba,
nem kellett sorban állnom, és látta,
hogy kezdek boldog lenni már végre,
de sajnos meghalt a szerető férje.
Nem maradhattam vele végül,
pokolban az ördög most jól kielégül.
Vissza hát újra vár az intézet,
a sors már megint jól elintézett.
Nyolc évesen körülöttem újra falak,
a díszes rácsok, és az üvöltő szavak.
Refrain
Nem érdekel mit csinálsz,
ha kúszol-mászol bele a porba,
magad mögött nem találsz senkit,
úgyhogy vissza a sorba...!
Nem érdekel mit csinálsz,
ha kúszol-mászol bele a porba,
magad mögött nem találsz senkit,
úgyhogy vissza a sorba...!
Elkezdődött, amitől féltem,
nem néztem hát többet át a kerítésen.
Jöttek a pofonok, és pár hét sírás,
imádkoztam, legyen egy angyal, aki sírt ás!
Ötvenedmagammal egy hálószobában,
zokogó hangok az éjszakában.
Akadt olyan köztünk, aki néha mesélt,
valamennyi gyermek egy szebb jövőt remélt.
De reggel jött az az új nap és vége:
darabokra hullott az álmom képe.
Hajnali fagyban sorakoztunk udvaron,
fölöttünk a varjak azt károgják: "Nyugalom!"
Hallom, a társam foga összekoccant,
egy megvert kisfiú összeroppant.
Elindulunk enni, és morogjuk, hogy: "Ennyi?",
mert nem lehet a fagyott vajat kenyérre kenni.
Irány az iskola, a kopott padban
mellettem egy kislány ült, majd kipattan
a helyéről, mondja remegő hangon,
intézetis vagy ugyan, de nem haragszom.
Hajnali fagyban sorakoztunk udvaron,
fölöttünk a varjak azt károgják: "Nyugalom!'
Hallom, a társam foga összekoccant,
egy megvert kisfiú összeroppant.
Elindulunk enni, és morogjuk, hogy: "Ennyi?",
mert nem lehet a fagyott vajat kenyérre kenni.
Irány az iskola, a kopott padban
mellettem egy kislány ült, majd kipattan
a helyéről, mondja remegő hangon,
intézetis vagy ugyan, de nem haragszom.
Látva, hogy mi van, odajön tanító néni,
rajtam átnéz, őt meg jól megdicséri.
Hát tudtam, hogy mi van, és végre rájöttem,
egyedül vagyok itt, nem családból jöttem.
Attól a naptól, már barátok a rácsok,
és üvölthet az ember, de én mindent kiállok!
Refrain
És jöttek az évek, a mindig kemények,
nem mindegy, hogy mit tartasz erénynek.
Mert látnod kell, kihez tedd a hátad,
egymást védtük, nem volt magyarázat,
de létezett tisztelet, alázat!
És nem kellett senkitől könyöradomány,
megbeszéltünk mindent az ököl jogán.
Ahogyan teltek és szürkültek a napok,
múltak az órák, a zűrös hónapok,
eljött a tavasz, az illat útra kel,
abban a sorban még mindig bírni kell.
Nem foglalkoztunk azzal sem,
hányszor futattak a lépcsőházban körben.
Nem lehettél gyáva, ki hallgat csendben,
szemedből a megvetésnek szele gyorsan lebben.
Így volt ez, közel 20 éve
odalépett hozzám egy tanár és kérte:
"Itt van e könyv, olvass sorok között!".
A lelkembe végre remény költözött.
Éreztem, hogy mit kell tennem,
hinnem újra, miben kételkedtem.
Éltem újra, nem féltem,
ismét kinéztem a kerítésen.
Kitárult e világ, a szívem, repesve,
éreztem, nincsen már az az este,
hogy heverek az ágyon, a hajnali árnyon.
Ma már felnőtt fejjel nézem
a történteket, de még visszaemlékszem.
Látom magam, ahogy ott állok a havon,
és hallom az embert, ahogy üvöltözik vakon!
Refrain
|
