Ősz volt
(zene: Kothencz János, Varga Gábor, Bíró István
dalszöveg: Kothencz János, Varga Gábor, Bíró István)

Ősz volt, azon a hűvös padon,
arcod fénye csillogott a napon....
Megláttalak, ahogyan nézel némán,
kerestem a tekinteted, hátha énrám
veted most a szemeidnek napsugarát,
érzem, hogy élem a szívem dalát.
Gondolok rád minden este,
vágyakozva, kétségbeesve.
Neked adnám ezt a világot,
a szemed fénye a szívembe vágott.
Az vagy nekem, mint fűnek a harmat,
ha látlak, akkor nyerek nyugalmat.
Csak megállna e föld, csak megállna e világ,
egyek lehetnénk, mint földben a virág,
és könyörgök minden nap esengve,
hogy másnap az úton jöjj velem szembe!

Refrain:

Elmentél Tőlem, és már nem
jössz Te vissza se már.
Elmúlt a nyár, és még eljön az
ősz is talán,
de Te nem vagy már itt velem,
akárhogy is fáj.
Elhulltunk egymástól,
ahogy ősszel levél a fán...
Napfogyatkozás, amikor hallgatsz,
ha lelked fáj, Te akkor se jajgatsz!
Ahogyan a testedet büszkén tartod,
egy fájdalmas pillantással fejedet meghajtod.
Lépek kettőt és lassan vissza nézek,
hogy lehet ily csodája az égnek?!
Feltörsz bennem, mint forrás a földből,
mint izzó láva a dühöngő mélyből...
Mint rabul ejtett túsz, amit húz ez a verem,
nem tudom, hogy mi ez itt most,
átok vagy szerelem?!
Küzdök a kéjjel, a szenvedéllyel,
ahogy éjjeli vándor a szembeszéllel!
És féltékenykedem, amikor nekem
mondják és ontják, az eszem
ereje most lassan konyul,
a reményemnek kék ege bealkonyul....

Refrain

Egy másodpercig az ereimbe'
meghűlt a vér, ahogy eleinte
azt gondoltam, majd rejten - ketten
miénk ez a világ, én így hittem, tettem.
Érted?! Ami most vagyok,
és érted ragyog, a csillag fénye,
a holdnak szépe,
a napnak fényútja - messzesége
A szívem, bizony, szétfeszítem,
és az iszony, amit iszom,
hogy ezerszer-egyszer viseljük szerepünk,
ketten egymásra leltünk és szeretünk
valamit a másik világából.
Tudom, hogy nem vagyunk egymástól távol.
Érzem, hogy vérzem, amikor nézem
termetedet, hajadat, homlokodat,
szemeidet, arcodat, édes ajkaidat.
Érted fáj most a szívem,
és rád gondolok mindig híven.
Az emlékedre, a találkozásra,
a szóra, a csókra, és parkban a fákra...
Megírom hát szívemből ezt levelet,
hogy elsuttogjam, mennyire jó...
- ó, hogy mennyire jó is teveled!

Refrain