Jerikói vak
(zene: Varga Gábor, Kothencz János, Bíró István
dalszöveg: Kothencz János, Varga Gábor, Bíró István)

Szomorú a nap: amikor nem látott,
megértette, és valami bevágott...
A lelkében gyötrő fajdalom terem,
elborult a világ, hatalmas sötét verem.
Nem tudta, mikor jön el az az este,
az életet csupán tapogatva leste.
És keresett egy csekélyke biztos képet,
egy embert, kitől kaphat némi szépet.

Jerikói vak volt, hogy el ne felejtsem,
őrzöm a hírét, és el ne rejtsem
azt a jó szót, amitől ma benne vív -
a rossz küzd a jóval - a puszta szív.
Egy nagy tömeg közeledett nem árván,
egyedül, az útjukat egy vezetővel járván.
Ö menekül a sötétből, hat megkérdezte,
mi történik itt, tán közeleg a veszte?

Refrain

Nézzél körül, már régen vár
Ez az élet, nem kellene félni,
Hát nézzél körül, hisz itt van már
Az a fény, ami újra a régi.
Nézzél körül, már régen vár
Ez az élet, nem kellene félni,

Azt mondták: „Az a „názáreti" halad erre,
nem tudjuk, hogy hova készül, mi lehet a szíve terve".
Gondolta, szól neki, hátha észre veszi,
a rút homályt szemében világossá teszi.
Így elkezdett kiabálni:

„Könyörülj rajtam!
Kietlen e világ, s én majd belehaltam."

Akik elől mentek, csak csendre intik,
így tavaszi kertre most a hideg havat hintik.
De nem adja fel, és a vak odaül
az út szélére, és könyörög emberül:

„Dávid Fia, könyörülj rajtam, kérlek,
régóta vérlak, lelkembe idézlek!"

Megállt a sokaság, már senki se szalad,
elnémult a moraj, és már nincsenek szavak.
Valaki a tömegből mégis kilátszik,
a természet törvényein kedve szerint játszik.

Refrain

Odaszólt a többinek, vezessék most elé.
„Utat nyitok a csodának, mindenki felé."
Azt kérdi tőle: „Mondd meg, hogy mit tegyek?
Segítségedre, barátom, ugyan vajon hogyan legyek?"
Így válaszolt:

„Uram, add, hogy lássak,
e sötétség gödrében többet ne ássak!"
„Láss hát!" - így szólt - „Hited megmentett."
Szeme tágra nyílott, és meglátott egy Szentet.
Nem tévedés, a hit sose kevés!

„Uram, add, hogy lássak,
e sötétség gödrében többet ne ássak!"
„Láss hat!" - így szolt - „
Hited megmentett."
Szeme tágra nyílott, és meglátott egy Szentet.
Nem tévedés, a hit sose kevés!
Van, akinek többet ér az ivás vagy evés.
Hát gondold meg, hited hogyan tartod,
ha tükörbe nézel, sugárzik-e arcod?
A vakság sivársága sose kedves,
olyan, mint az óceán, a mélye nedves,
gyilkos. Kell, hogy nekem elhidd,
tapasztalnod kell, hogy a hírt elvidd.
Mert feledésbe hullnak,
majd lassan kimúlnak,...
a csodák, a tettek még szíveden szúrnak.
De nem veszed komolyan, csak félszegen,
hiába állsz ott olyan délcegen.
ó, mosolygó bolygó, keserű a kenyerünk,
az ó szava nélkül semmit se nyerünk!
Mert éreznem kell, hogy milyen ez az „éj"?
Tetteiről ismerszik meg, kinek hite mély!
öröm-özön köszön ma rám és hagyom,
hogy elvigyen egy házba,
ahol nagyon régen lakom.
A templom falai közt színeket látok,
egy ablakon beszűrődő fényt bezárok
a szívembe, és mór nem vagyok egyedül,
a mennyországnak angyala most
csak nekünk hegedül!

Refrain

Végiggondolom, milyen volt a napom,
szétszóródtam teljesen,
mint milliónyi atom.
Hová ez a világtalanság e földről?
Kezdjünk mindent, küzdve elölről.
Nem kellenek többé semmilyen rangok,
bennünk szülessenek újra a hangok!
Ha nem vesszük észre, a sötétség
nem más, mint a bűnre való éhség!

Mert „Jerikói vak" ez a társadalom,
belesajdul szívem, nagyon fájlalom.
Nézz szét e világban, hova ez a menet?
A pusztulósba és a káoszba vezet!
Elszemélytelenedett itt minden,
töredékes dolgokat értenek a kincsen!
Csak adják és veszik azt, ami nem érték
Nem érdekel senkit már,
hogy hol van a mérték.

Segítsed őket, akik még nem járnak,
keresői csupán e hamis világnak,
de szomjazzák ők is azt, ami az Igaz.
Hát szólj hozzájuk, hogy van még vigasz!
Tanuld meg, látni nem azt jelenti,
ruháidat szaggatni, és másikat venni.
Hinni annyi, mint szeretetet kapni,
megosztani mással, és egy világot adni!