Ima (Mindig van kihez szólni)

„Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj…!”



Refrén

Imára kulcsol a kéz és vár!
Valaki még mindig köztetek jár!

Előtted állok, csodára várok!
Szívemen vérző sebbel járok!

Azt mondtad, ez a nekem rendelt utam,
és még nem tudtam, ez egy gyilkos futam!

Így volt ez akkor, ha keresztre néztem,
Tőled az ígért kincsemet kértem!

Ez hát a sorsom, amit Te adtál!
Uram! Nekem még adós maradtál!

Elhittem, hogy jön majd az a remény!
A szeretetnek koldusai közt király a szegény!

Nem tudom én már, mi lesz a vége.
Valamit bennem hívjál létre!

Azt mondtad, hogy van még a holnap!
A fájdalmak a lelkemben zakatolnak!

Én elhittem, amit súgott a hangod!
Megkondultak a reményharangok!

Azt mondták, nekem mennem kell!
Ígérted, hogy, aki szeret, nem hagy el!

Elmentek mind! Akit szerettem!
Ellene semmit nem tehettem!

Mondd Uram! Hozzád melyik út vezet el?
Lelkem még a sötétbe menetel!

Tudnom kellene hinnem végre!
Izzó lángot vinnem a jégre!

Kérlek, Uram! Kérlek add, hogy lássak!
Pokolba vezető utat ne járjak!

Kellene valami, ott fenn az égen!
A remény! Ugyanúgy, ahogyan régen!

És kellene látnom, azt aki eljő!
Megváltást takar ez a felhő!

Mondd hát Istenem! Mondd, mit csináljak?
Van e értelme? Mire várjak?

Refrén



Ha imára kulcsol a kéz és vár!
Jön a kegyelem, ami neked is jár!

„Uram! Nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, csak egy szóval mondd csupán, és meggyógyul az én lelkem!”