Emberhez (Ha már minden veszni látszik)

Hé ember! Aki már nem kell!
Eldobott élet! Ahogyan éled!
És kéred, amit hoz a léted,
megnézed, amikor téged
keres ez a föld, ami feltölt,
romokba dönt ami már eldőlt…!
Ez a bolygó, ez az átok,
ahogy látod, ahogy járod,
és kellene valami a jóból,
hát kelj fel a porból!

Refrén



Ez a nap, amit túl kell élni!
Nem szabad félni!
Mások szeretetéből megélni!
Jön a hajnal, napfény árad!
Valakire várhat!
Végre az ember fényben járhat…!

Ahogy érzed, van akiben könnyen
születik e szó, egy csepp könnyben…
Egyedül maradtál mégis, egyedül a csöndben!
Keresem a szót, ami már emlék,
keresem a helyem, ahova még mennék!

Ember! Támad a jóból!
Ember! Kelj fel a porból!
Ember! Támad a jóból!
Ember! Kelj fel a porból!

Telnek a napok ,van aki még remekel!
Egyedül vagy, aki csak menetel,
és keresed azt, ami jó volt
elhitetik, elég a szóból!
Mert mások is ugyanúgy félnek!
Hogyha baj van, megtérnek!
Dörög ez az ég, keresed a felhőt!
Nem látod a fától az erdőt!
És némán magadat rágod,
ahogy élsz most, ahogy vágyod!
Ez a sorsod, meg van írva!
Rá nézel a múltra sírva.

Refrén



Elhagy a napfény, hagyom én is…
Nekem ez a temető kell mégis!
Enyém a lét, enyém a mástól
kapott remény, felövez, palástol!
És mások is ugyanígy élnek,
egymás mellett, elférnek!
Gyarlóságom bűnt követ el,
van aki még tőlem is követel!
Azt kérik rajtad számon,
átokszó ne legyen a szádon!
És a rosszak pokolban égnek…
Odaadom bánatom az égnek!

Refrén