Utcáról haza (Egy séta története)

Vége a dalnak, vége a mának,
vannak olyanok, akik még semmit se látnak!
Jóléti rendszer, azt mondják, hogy ez kell!
Egy hajléktalan ember az utcán kel fel!
El hisszük, jó, ha globális-e világ,
itt e nagyobb összetartás, a hideg meg csak kiráz!
Azt kérdem tőled, az emberek között
az együttérzés hova költözött!?

Refrén



Kell az a szó, az a jó, ami elmondható.
Kell, aki vár, érted hazajár!
Mert, kell az a fény, a remény, ami elkísér,
és kell aki néz, simogató kéz.

Elég haver, itt mindenki hever.
Rád néz a közöny és a hangulatod lever.
Tovább mégy e zűrzavaros utcán.
Egy paneldzsungelt nézel a városi pusztán!
Nincsenek padok és egyre fogy az árnyék,
ha ültetnek egy fát, hát az nagyon nagy ajándék.
Minden laza és minden ultra!
Tag-ekkel fedett fali kultúra!

Refrén

Lépnék tovább, de minden sáros.
Tudom én jól, hogy káros a város.
Látom a kocsmát , kéne egy whisky.
Rájövök, ha iszom, ez a bajból úgyse visz ki.
Amott a sarkon az integető lányok
rekedt hangon kiabálják, ugyan mire várok?
Inkább nem, én másra vágyom!
Sodor az utca és vele ingázom.
Ahogyan haladok a parkolóban sátrak.
Egy vándorcirkusz, az emberek meg várnak.
Elém áll egy fazon, és azt mondja, hogy ácsi!
Végignézek rajta, ez a „csiri-biri” bácsi!
Hát jó lenne, hogy ha varázsolna rajtam jókedvet most vagy majdan!
Rám néz, legyint, ez a nap megint
olyan, mint a holnap a tegnap szerint!

Refrén



Ez itt az élet ez a mámor.
A szerepednek neve, amit fel kell venned „bátor”!
Így volt mögöttem a városi séta,
ahogy jöttem haza a munkából néha.
Nincs jobb érzés, mint hazatérni végre,
hogy apró szilánkokból kapard magad újra létre!
Élned muszáj, lépned kell!
Benned tűz, hát ébreszd fel!
Belépek a szobába, és meglátom a fiam.
Kérdőre von tekintete, azt kérdi, hogy mi van?
Nem tudom, mit mondjak, zavarba jöttem.
Ha tudná a gyermekem, milyen nap áll mögöttem!
De nem vár választ, csak mosolygott rajtam,
e pillanatnak minden édes töredékét faltam.
Vége a dalnak, vége a mának!
Mert vannak olyanok, akik még látnak!

Refrén