Mesél a „gettó” (Van amihez nem kell kommentár…)


Mesél a gettó, figyelj most a dalra, mert olyanokat mondok, amik rámutatnak arra,
hogy nincs körülöttünk minden rendben itt ezen a földön,
mert vannak emlékeim, amikkel a napom töltöm!
Egy voltam én is köztük, arcomon a hegek,
itt az idő végre, hogy tanúságot tegyek…
Nem tudom azt, hogy mért történt és nem tudom azt, hogy mért velem.
Nem tudom azt, hogy mért kísért még ma is ez a félelem.
-Nem tudom azt, hogy eljut-e most hozzád ez a nóta,
és nem tudom azt, hogy mit gondolsz még azokról azóta.
Egy kisgyerek ült az ágyon, és még volt körülöttük három,
akik egymást vigasztalták, pedig jött az a rémes álom.
-Ami elhúzódott évekig, és nincs aki tudta volna,
hogy a gettó mellett templomharang értük szólna…

Refrén


Mesél a” gettó…” -Feketék a rácsok, és magasak a falak, amin átkiabálok!
Mesél a „gettó…” -Áldozat és ármány, kerítésen belül nálunk árvaság a járvány.
Mesél a „gettó…” -Feketék a rácsok, magasak a falak, amin átkiabálok!
Mesél a „gettó…” -Tudod, ami nem jó! Figyelj öcsém, mert most neked mesél ez a gettó…!

Nem verekedtem eleinte, dominált a félelem.
Nagy „vadállat” beszól, ütni kell, mert ez a lételem!
Nem törekedtem többet elkerülni ami balhé,
mások meg elszöktek, szabadság, lopott szajré!
-Fekete volt életük, és fekete a föld,
fekete a rács, mibe lelkük beletört!
Nem kerekedtek többé felül azok, akik néztek,
és megragadtam közöttük, akik árnyékban élnek…
Így tengettük életünket, csoportban csorda!
-Ha volt is büszkeségük, az is, az is, csorba!
És nem tekeregtünk szabadon a napfényes utcán.
Kaptunk néha kimenőt is, falusi pusztán…
Bámultuk a kirakatot, „hú, de király!”
-Bár „intézetiseknek” nincsen olyan, ami kijár…!
Volt egy kis haverom aki falakra karcolt,
„anya csak egy van…!” -szavakat karjába falcolt!
Mindig tudtuk, mi az ami igazán bántja!
-Egy volt köztük Ő is, eldobott árva…!

Refrén

Éjszakai takarodó! Halálfélelem!
Megerőszakoltak valakit! Nekik az kényelem!
Amikor a gonosz a kicsikhez betért,
addig kellett ütnünk, amíg minden belefért!
És tudtuk azt, hogy másnap reggel, amikor ébredünk,
egymás szemébe emberi méltósággal nézhetünk!
-Így telt el idő, rajtuk és az éveken…
Egymásba kapaszkodva tudták meg, mi a védelem!
Kispályán a balhé, figyel a nevelő!
-Biztos, ami biztos, inkább idomítva nevel Ő!
Amikor rosszak voltunk, szembe kellett állni,
és nagy pofont adni egymásnak, nem megmagyarázni,
hogy mért volt ilyen idétlenül morbid ez a büntetés,
-lelkük meg ordít! Néma tüntetés…
Régen történt mindez, bizony, énvelem.
Énekem is keserű, és élem az életem.
Amikor még eszembe jut, ami nem jó,
Lassan újra mesél az a „gettó…”

Refrén